Felnéztem a testről; előttem egy magas, kb 175cm-er körüli fiú állt. Haja gondosan felzselézett volt, karján tetoválások, vagy inkább jelek sokasága gyülekezett. Harci ruhához hasonló fekete öltözék volt rajta. A kezében lévő eszköz fényt adott ki magából. Belenéztem szemeibe. Barna íriszei gyönyörűen világítottak. Engem nézett...
~*~
Kerülni próbáltam tekintetét; lehajtottam fejem a test felé, ami láthatólag egyre csak halványodott, míg el nem tűnt. Döbbenten néztem ahogy a lény teljesen felszívódott. Hűlt helye maradt. A fiú tekintete égette bőrömet. Erőt vettem magamon, majd felnéztem. Kinyitottam számat, hogy mondjak valamit, de egy szó nem jött ki rajta.
-Gondolom nem látsz ilyet mindennap. Mily meglepő...mondénok..-sziszegte fogai között.
-Hát, nem is normális ami az előbb történt..-suttogtam.Felém kapta fejét; látszott rajta hogy zavarba jött.
-Te látsz engem?-Jött egyre közelebb felém.
-Nem vagyok vak! Még jó hogy látlak.
-Te nem vagy mondi
-Mi az a "mondi"-kérdeztem félénken.
-Mi így hívjuk az embereket.
-"mi?"-hangsúlyoztam.
-Sokat kérdezel. Mi a neved?
-Lisa..vagyis, Elisabeth Fray. De a Lisát jobban szeretem.
-Justin vagyok.-biccentett.-Haza kéne menned, későre jár.-bólintottam.
Kikászálódtam a sikátórból, majd még mindig sokkos állapotban haladtam végig a járdán. Itt-ott néhány lámpa világította meg Manhatten utcáit. A nappal gyönyörű hely, éjszakára hátborzongatóvá tudott változni a kihalt utcáival az ember szemében. Ami az előbb történt, az lehetetlennek tűnik; de mégis megtörtént. Ha megosztom anyával, vagy Simonnal a ma este történteket, azt fogják hinni hogy blöffölök, vagy csak simán elment az eszem. Mi lehet Justin, ha nem ember? Valami azt súgja, mindig a közelében kell lennem..
Mindenesetre most egy forró fürdőre, és egy kiadós alvásra vágyom.
Már a házunkhoz érve futottam felfelé a lépcsőn, közben kulcsaimat kutattam a táskám mélyéről.
Előhalásztam táskámból, majd a zárba helyeztem. Az ajtó hangos nyikorgással nyílt ki. Anya valószínűleg már aludt, mert a zajra nem jött ki senki. Remélem nem ébresztettem fel. Szobámba menet, még a konyhában levágtam válltáskámat, majd ruhástul együtt vágódtam be ágyamba.
Manhatten reggeli napsugarai sütöttek be ablakomon. Mivel este elfelejtettem;ezért hamarabb kellett felkelnem, hogy időben lefürödhessek. Miután végeztem, lábaimra húztam rózsaszín szőrmés mamuszkámat, majd szépen lassan kikecmeregtem a konyhába. Anya éppen kávét főzött; látszott rajta, hogy mélyen elvan merülve a gondolataiba.
-Jó reggelt! Min töröd a fejed?-Némi fáziskéséssel, de észrevette hogy én is ott vagyok.
-Neked is, kicsim!-mosolyodott el-Tudod, tegnap említettem, hogy jó lenne ha tudnánk egy kicsit beszélni..és arra gondoltam..
-Öö..persze-ültem le a székre.-Miről szeretnél beszélni?
-Tapasztalsz bármi furcsát a mindennapjaidban?
-Mire gondolsz?-nyeltem nagyot.
-Bármire..
-Hát..ne-nem igazán.-megfogta a kezem, és a szemembe nézett.
-Kérlek szólj, ha bármi kérdésed lenne-rábólintottam.
Tudja hogy mi történt este? Nem, nem hiszem..ott sem volt. De lehet magyarázatot tudna adni a történtekre. Meg kell beszélnem a tegnap estét Simonnal. Kell a véleménye!
-Anya?
-Hmm?
-Találkozom Simonnal, majd jövök!-felkaptam a táskámat, amit még este hagytam kint; majd kiviharoztam az ajtón.
-Rendben! De ne későn gyere!-kiáltott utánam.
Útközben dobtam egy sms-t Simonnak hogy találkozzunk a szokásos helyen. Fontos.
Gyorsan szedtem lábaimat, ezért röpke 10 perc alatt a helyszínre értem. A játszótér nyüzsgött a gyerekektől. Néhány kislány hintázott, míg a fiúk fogocskáztak, vagy éppen fociztak. Egy üres területen állt egy büfés stand, ahol pogácsákat, kuglófokat, és egyéb péksüteményeket árultak. Ott várt rám Simon is. Éppen egy kakaós csigát gyömöszölt a szájába.
Amikor meglátott, kétségbeesetten nézett rám.
-Baj van? Mi volt olyan fontos?-felnevettem.
-Először is. Csokis a szád széle.-mutatta ajkai felé.-Másodszor. Amit most fogok neked mondani, elég hihetetlenül fog majd hangzani.-szemöldökét össze ráncolta, majd kérdően nézett rám.
Elmeséltem neki a tegnap este történteket, amit szinte pislogás nélkül hallgatott végig.Látszott rajta a hitetlenség, és a minimális sokk. Végül gyorsan elhadartam az egészet, majd reakcióját várva néztem rá.
-Simon?-kezemet meglóbáltam szemei előtt.- Föld hívja Simont..Itt Lisa beszél!-mondtam robot hangon.
-Nem kéne hívnunk a rendőrséget?-szólt végül teljes nyugodtsággal. Kérdően pillantottam rá.-Fénybottal járkáló őrült van szabad lábon. Ha nem csak hülyéskedsz, akkor ez komoly dolog, és értesítenünk kell a rendőrséget!
-Szerinted nem jutott eszembe? Nem hinnének nekem; pszichiáterhez küldenének.-Miközben Simon még magyarázott valamit,a válla mögött hátrapillantottam a kis erdő felé. Egy fiú állt ott. Kísértetiesen hasonlított valakire...Justin!!
-Figyu, nekem mennem kell. Megígértem anyának hogy időben hazaérek!
-Hát jó..de ha hazaértél dobj egy sms-t-kacsintott.
-Rendben-nevettem el magam.
Megvártam míg Simon teljesen eltűnik az össze graffitizett házak között, majd megindultam oda, ahol az előbb láttam őt. Egyre beljebb merészkedtem, amikor levelek ropogására lettem figyelmes a hátam mögül. Nagyot nyeltem, de megfordultam. Megkönnyebbülten néztem a fiúra. Ugyanúgy nézett ki mint tegnap;fekete öltözet, ugyanaz a tökéletesen beállított dús haj, ugyanazok a gyönyörű mogyoró barna szemek. Csak a világító botja hiányzott.
-Te követsz engem?-szólaltam meg
-Hodge látni akar
-Ki az a "Hodge"?
-A New York-i intézet vezetője, és egyben a tanítóm.
-Miért akar látni engem?
-Túl sokat kérdezel..-sóhajtott.-Kövess.
Szótlanul baktattam a háta mögött, egészen addig amíg meg nem érkeztünk egy templom maradványaihoz.
-Ez lenne a...intézet?-lepődtem meg.
-Próbálj az álcán túllátni. Ha nem vagy közönséges mondén, akkor menni fog.
Úgy tettem ahogy mondta.Kizártam az utca minden zaját, kiürítettem az elmém. Pár pillanattal később, egy gyönyörű kastély szerű építmény tárult elém.
Ajkaim résnyire nyitódtak el egymástól. Valóban csodálatosan nézett ki.
-Na, mit mondtam?-nézett rám diadalmasan.
Nem válaszoltam, csak követtem. Megállt az óriási ajtó előtt, majd beszélni kezdett.:
"Justin Bieber vagyok. Árnyvadász. A Bieber család sarja. Raziel angyal nevében, engedélyt kérek belépni az intézetbe"
Ahogy a mondatot befejezte, az ajtó kinyílt előtte. Felém biccentett, majd követtem egy üres csarnokba.
-Mi volt ez az előbb?-mutattam a bejárati ajtó felé. Közben a lift(?) ajtaja nyitódott ki előttem.
-Az intézet, minden árnyvadásznak nyitva áll. Itt menedékre találhatnak, ha éppen a városban tartózkodnak.
-Mi van a többiekkel?
-Lghtwoodék; Melissa és Markus szülei Idrisbe utaztak; Maxal, a legkissebb gyerekkel.
-Idris? Még nem hallottam ilyen városról.
-Hát persze. Idris az árnyvadászok otthona, amely a mondénok szeme elől rejtve van. Közép-Európában Németország, és Franciország határán található. Egy kis ország, amelynek fővárosa, és egyetlen városa Alicante. Rendszerint itt ülésezik a Tanács, és a Klávé. Idrist Raziel angyal ajándékozta az árnyvadászoknak, hogy itt nyugodtan élhessenek. Ugyanis Alicante-t adamantiból készült tornyok védik a démonoktól.
A lift megállt, majd kinyitódott. Kiléptünk;mire annak ajtaja becsukódott. Egy macska jött oda hozzánk peckesen lépdelve, majd Justin lábának dörgölőzött.
-Church!Hol van Hodge?-a macska fogta magát, és elindult egy teljesen más irányba; mutatva az utat.
-Érti amit mondasz neki?-csodálkoztam.
-Persze. Church már több mint 130 éves. Hallhatatlan. Mrs Dark 1878-ban kísérletezett rajta, ami által hallhatatlan lett. Már régóta szolgál itt az intézetben az árnyvadászoknak;útba igazít minket.-Church hátra nézett felénk, majd tetőtől-talpig végigmért; felszegett orral nézett ismét előre. Látszik hogy nem kedvel. A macska megállt egy faragott ajtó előtt, ahonnan elég érdekes illatok csapódtak kifelé.
-Szóval Hodge a konyhában van.-lehajolt a macskához, majd jól megdorgálta.-jól van, elmehetsz.
Justin lépett be először, majd "udvariasan" beinvitált.
