5.Fejezet-Ask for Help

-Ott vagy még? Lisa? Válaszolj!-Telefonomat a padlóhoz vágva keltem fel az ágyból. Fejemet az arcomba temetve gondolkoztam. Mit tegyek? Kitől kérhetnék segítséget ha Lisát elrabolták? Káosz lesz, ha szólok a rendőrségnek, vagy éppen az anyjának
Egy lehetőségem van még; meg kell találnom azt a fiút akivel a minap láttam.

~*~

-Jó reggelt napsugár!-éreztem meg egy kezet arcomnál, miközben kisimított egy hajtincset az arcomból. 

Az érintése gyengéd volt, mégis fájdalmas. Hangja lágyan simogatta fülemet; olyan tiszta volt, és kellemes. Illata mámorító.

Mikor szemeimet kinyitottam, homályosan láttam. Pislantanom kellett párat, mire kitisztult az.

-Felébredt!-kiáltotta.

Lépteket hallottam, majd eloldoztak. Valaki karjaiba vett, majd átvitt egy másik terembe, és letett a jéghideg földre. Fejemet fogva ültem fel, aztán körbenéztem. Ott volt Colton, és még két pasas.

Közelebb lépett hozzám, karját felém nyújtva segített fel.

-Aaron vagyok. És te bizonyára Lisa. Szeretnék bocsánatot kérni az elkövetett kellemetlenségeinkért.-mondta. Hangja ugyanolyan kellemesen hatott mint elrablómé. -A segítségedet kell kérnünk.

-Ha segítséget akartak kérni, nem lett volna muszáj elrabolni is hozzá.-suttogtam, de ő meghallotta.

-Igazad van. Feltennénk néhány kérdést, kis árnyvadász.-kérdően pillantottam rá, mire folytatni kezdte.-Hányan vagytok ti, árnyvadászok?

-Nem tudom..-erre csak bosszúsan mosolygott, majd beszélt tovább.

-Tudod, drága Lisa, minket vámpírokat, és más alvilágiakat kiűztek Alicantéból, majd elrejtették előlünk a várost. Minden átjárót csak az árnyvadászok képesek felnyitni. Mivel te is egy vagy közülük, így valószínűleg neked is menni fog.

Szívem egyre gyorsabban dobogott, ahogy rájöttem mivel is van dolgom. Nem hittem volna pár perccel ezelőttig hogy léteznek.

-Miért szeretnének eljutni Alicantéba?-tettem fel a kérdést.

-Kiszeretnénk onnan űzni az olyanokat mint te, és újra elfoglalni a várost.

-Nem segítek.-vágtam rá.-Az az árnyvadászok otthona.

-De a miénk is volt-vicsorgott.-Vagy segítesz, vagy megölünk mindenkit aki fontos neked. Kezdve azzal a söpredék fiúval. Hogy is hívják? Simon?-Ezt nem tehetik!

-Ha segíteni is akarnék, sem tudnák, mivel nem tudom hogy kell!

-Persze, persze. Csak egy egyszerű kis átjáróról van szó. Még csak megerőltetned sem kell magad.

-Azt hiszem nem én vagyok az emberük.

-Akkor jöjjenek a következmények.-nevetett.

~Simon szemszöge.:

Hol kéne kezdjem a keresést? Talán elmehetnék valami rossz gót bárba. Felkaptam kardigánom, aztán útnak indultam. Elmehettem néhány sikátor mellett, mire észrevettem hogy valaki egyfolytában követ. Gyorsabbra vettem, ezzel próbálva lerázni, de nem sikerült.

Szinte már futottam, mire találtam egy megfelelő vastagságú fát ami mögé elrejtőzhettem. Nagy levegőt véve, fordultam meg, hogy megnézzem követnek e még. Nem láttam semmit. Visszafordultam, ijedtségemben majdnem hátraestem.

-Nem hinném hogy ilyen félelmetes vagyok.-túrt bele hajába, akit eddig kerestem.

-Valaki követett.-válaszoltam.

-Nem láttad hogy ki?

-Nem érdekes. Lisát elrabolták, és csak te tudsz segíteni megtalálni.

-Honnan tudod hogy elrabolták?

-Az éjszaka felhívott, és segítséget kért.-csuklott meg hangom.

-Keresnünk kell egy boszorkánymestert, aki kereső bűbájt tud kivetni rá. Gyere, induljunk!

Mire észbe kaptam, ő már jóval előttem járt.

-Hé!! Mégis hová megyünk?

-Mrs. Blackhez. Boszorkánymester. 

Sziasztok! :) Sajnálom hogy ilyen rövidre sikerült, de ha nincs olvasó, nem látom értelmét annak hogy folytassam. 3 hozzászólás után hozom a következő részt!